2015. október 6., kedd

MagyarBrands díjas lett a Família tészta márka

A Família tészta fogyasztói márka idén elnyerte a MagyarBrands díjat. 

A Famíliatészta Kft. idén már a második olyan díjat kapta, amivel a száraztészta termékeit jutalmazták, márciusban a Vitale termékcsalád Az Év Terméke Díj 2015 elismerésben részesült.

A mezőberényi (Békés megye) Famíliatészta Kft. tevékenységét a tésztakészítés tradícióira építve indította el 1992-ben, majd a 100%-ban magyar családi vállalkozás a folyamatos fejlődésnek és bővülésnek köszönhetően 2009-ben kft.-vé alakult. A 21. század első évtizede főként a technikai fejlesztésekről szólt, ebben az évtizedben pedig a termékfejlesztésekre fektetik a legnagyobb hangsúlyt. A nagyipari precizitást és a hagyományos minőséget, megjelenést ötvöző cég a régi idők házi ízeit, formáit kínálja kiváló magyar alapanyagokból, mesterséges adalékanyagok és tartósítószerek nélkül. A Famíliatészta Kft. jelenleg 45-féle száraztésztát állít elő, termelési kapacitása pedig meghaladja a havi 200 000 kg mennyiséget. A 43 főt foglalkoztató társaság 2014-es árbevétele 606,4 millió forint volt, amelynek 65%-a hazai, a fennmaradó 35%-a pedig elsősorban a romániai és szlovákiai eladásokból származott.
A Famíliatészta négy termékével (lebbencs, sodort csigatészta, tarhonya, eperlevél) felvételt nyert a Mezőberényi Értéktárba, illetve a Békés Megyei Értéktárba. A Mintamenza program révén a cég részt vesz a közétkeztetésben is. Idén a Famíliatészta Kft. Vitale termékcsalád teljes kiőrlésű, valamint a hazai kínálatban egyedinek számító kalciummal és D-vitaminnal dúsított száraztésztái nyerték el „Az Év Terméke Díj 2015” elismerést az Egészségbarát Tészta kategóriában, valamint megkapta a Bisnode nemzetközi cégminősítő AA tanúsítványát.

A MagyarBrands Szakértői Bizottsága immár hatodik éve díjazza az általuk jelölt, illetve a pályázati rendszer során, valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás alapján a kiválasztott magyar vonatkozású márkákat. A Famíliatészta Kft. részére, a KutatóCentrum által végzett reprezentatív fogyasztói felmérés szerint márkaismertség tekintetében a hazai gyártók* közül a Família tészta a három legismertebb márka közé tartozik. Az 1000 fő megkérdezésével készült kutatás eredménye a pályázat része volt, ami bizonyára hozzájárult a díj elnyeréséhez. A szempontok figyelembevételénél idén a bizottság először a tulajdon, a foglalkoztatás és az identitás alapján választotta ki az értékelésben szereplő brandeket, majd ezután határozta meg a márkaérték pontszámát.