2016. december 12., hétfő

1 millió pohár Snacki&GO! fogyott el

A Sága Foods innovatív csomagolása elnyerte a vásárlók és a szakma elismerését is. Ennek eredményeképp a tavalyi boltokba kerülés óta több mint 1 millió doboznyi fogyott el belőle.

A poharas minivirsliket elsősorban a fiatalok, pl. egyetemisták, főiskolások, pályakezdők, a tinédzserek és a folyamatosan úton lévők kedvelik legjobban. De nagyon megszerették a szülők és a gyermekek, hiszen tízóraira vagy iskola után hazaérve, valamint a kocsiban ülve uzsonnára is lehet fogyasztani. A Snacki & GO! sikerének köszönhetően új vásárlási helyeken, pl. az autópályák mellett, forgalmas útvonalakon, határok mellett elhelyezkedő MOL kutakon is kapható már.

Mini hot-dog két perc alatt! - RECEPTAJÁNLÓhttp://eletszepitok.hu/mini-hot-dog-ket-perc-alatt/#.VgEbtst3Chs

A magyar piacon egyedülálló, poharas kiszerelésű minivirsli a növekvő fogyasztói kedveltség mellett, kreatív megjelenésével folyamatosan kapja a szakmai elismeréseket. Innovatív csomagolásáért tavaly novemberben a HUNGAROPACK Bírálóbizottsága a legmagasabb elismeréssel, a HUNGAROPACK Save Food 2015 díjjal jutalmazta a díjért közösen pályázó Ságát és Greiner Packaging Kft.-t, valamint a csomagolástechnika Oscar-díjának számító WorldStar Award 2016 díjat is elnyerték.

Idén a Sága Snack kategóriában megkapta „Az Év Terméke Díj 2016” elismerést. A SIRHA Budapest 2016 Innovációs versenyen aranyérmes helyezést ért el, majd a nemzetközi SIAL hazai előválogatójában az Editorial Choise of Hungary and Country Winner of the World Tour by SIAL 2016 cím nyertese lett, így vehetett részt a párizsi versenyen.